A turizmus túlélte a gazdasági válságot
Az Eurobarométer legújabb, Európa polgárainak a turizmushoz való hozzáállásáról készített felmérése azt mutatja, hogy a turizmus túlélte a gazdasági krízist. Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke a magyar EU-elnökség és az Európai Bizottság közös szervezésében 2011. május 12-13-án megrendezett Európai Turizmus Konferencián ismertette a több mint 30 ezer európait megszólaltató közvélemény-kutatás eredményeit.
A felmérés szerint az európai polgárok körében még mindig a klasszikus idegenforgalmi célpontok a legkeresettebbek (58%), azonban a válaszadók 28 százaléka a kontinens még kevéssé ismert területeit is fel szeretné fedezni.
2011. évi tervezett nyaralásuk helyszíneként a legtöbben (11,5%) Olaszország nevét említették, a második helyen Spanyolország (8,6%), a harmadikon Franciaország (8,2%) állt.
A megkérdezettek 58 százaléka saját hazájában vagy egy másik EU-tagországban tervezte eltölteni a szabadságát.
Míg 2009-ben az uniós polgárok 69 százaléka, addig 2010-ben már 73 százaléka indult útnak szabadidős vagy üzleti céllal. A legnagyobb utazó kedvvel a finnek, a dánok, a hollandok, a svédek, valamint Luxemburg és Norvégia lakosai rendelkeztek.
A válaszadók 32 százaléka a helyi vonzerőket jelölte meg elsődleges szempontként a nyaralási célpont kiválasztása során, 27 százalékuk a kulturális örökségeket, 14 százalékuk a szórakozási lehetőségeket nevezte meg. A legmeghatározóbb motivációnak a pihenés és kikapcsolódás iránti igény (36%) bizonyult, a második helyre a napsütés és vízpart (18%) került, a harmadik helyre pedig a rokonok és barátok meglátogatása (17%). A megkérdezettek 57 százaléka maga szervezi üdülését.
Híreink forrása:
turizmus.com
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!
Még nem érkezett hozzászólás!