Ez a klasszikus torta az egyik legnagyobb kedvencünk, és bár látványos, elkészítése mégsem igényel különösebb szaktudást. A piskótát kicsit fellazítottuk, az eredmény pedig egy istenien könnyű és elképesztően finom csokoládés élmény. Aki pedig még több ízkavalkádra vágyik, locsolgassa cseresznyepálinkával!
Március végével beköszönt a medvehagymaszezon, amely csak 1-2 hónapig tart, ezért érdemes minél hamarabb elkezdeni ennek az ízletes és rendkívül egészséges zöldségnek a fogyasztását. Tudományosan bizonyított tény, hogy a medvehagyma csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet és az érelmeszesedést, segíti az emésztést, gyulladásátló és gombaellenes hatású. Ezenfelül pedig erőteljes méregtelenítő hatással is bír... Erdőre (vagy piacra) fel tehát, és együnk belőle minél többet, amíg tart a szezon!
Ünnepélyes keretek között adták át a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kóstolóházát, amely révén egy jelentős elemmel bővült a helyi látványosságok köre. Az interaktív kiállítóhely Gyula város zajától távol, de mindössze 4-5 perces autózással könnyen megközelíthető. A modern, de mégis hagyománytisztelő külső- és belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően az épület harmonikusan illeszkedik az alföldi, békési tájba. A létesítmény 40-45 fő befogadására alkalmas kóstoló- és termékbemutató-teremmel várja a látogatókat, és a vendégek igényeinek teljes körű kiszolgálását célozza a bár, valamint a helyi portékákat árusító termékbemutató üzlet is.
Ezt az egyszerű de nagyszerű receptet olaszországi utazásunkról hoztam haza, azóta az egész család kedvence. Nagyon gyorsan elkészül, a rucola pedig kellemes harmóniát alkot a tejszínes tésztával. Természetesen az olasz zene és egy pohár könnyű fehérbor elengedhetetlen a műélvezethez!
Buday Péter, a Matteo étterem séfje exkluzív receptötletekkel szolgál magazinunk olvasóinak. Új rovatunkban a mesterszakács szezonális témákkal, hasznos tippekkel mutatja be, hogy a jó ételek elkészítéséhez nincs minden esetben szükség furfangos szaktudásra. Receptjeiben a hagyományos magyar konyhát új szemszögből mutatja be, és rengeteg ötletet ad, hogy miként dobjuk fel akár a gyorsan elkészíthető vagy hétköznapibbnak mondott ételeket is.
Tanuljon ön is a legjobbtól!
A hal az egyik legérdekesebb élelmiszerünk, mert mindig egészséges, mindig trendi és mindig bio. Természetesen csak akkor, ha nem szennyezett vízből fogjuk ki. Ugyanakkor megosztja az embereket: vagy szeretik, vagy utálják. Pedig tele van fehérjével, foszforral és rengeteg olyan ásványi anyaggal, amely elengedhetetlen az életükhöz. Sőt a mai világban a fogyózóknak is az egyik legfontosabb étele. De ennyit a tudományosságról, nézzük meg inkább az igazi énjét. Mert a hal nagyon finom – persze csak ha tudjuk, hogyan kell elkészíteni. Lehet enni nyersen, pácolva, főzve, párolva, sütve és még számtalan módon elkészítve.
Azt hiszem, legtöbb hazánkfia találkozott már a rizibizivel, ha máshol nem, hát a menzán, mint magam is. Itt aztán többször is megtapasztaltuk, hogy a rizibizi csupán száraz, pergős rizst jelent, amelyet itt-ott idő előtti ráncosodásnak indult fakózöld borsószemek tarkítanak. A fogást a magam részéről ezzel kipipáltnak is tekintettem, az íztelen rizs gazdagítva az íztelen, ványadt zöldborsóval semmiféle kulináris örömöt nem kínált, önsanyargatóknak ajánlható.
Vannak olyan desszertek, amelyek puszta hallatára az ember védekező állásba helyezkedik. Ám minden hiába, kudarcra vagyunk ítélve, mert az ilyen édességek a harcművészetek magas szintű ismerői, mindegyik megannyi kungfupanda, nincs esélyünk velük szemben a győzelemre. A leghalványabb esélyünk sincs.
Mint ahogy sosem fog arra fény derülni, hogyan fedezte fel az ember a kakaóbab finomságát, azt sem fogjuk már megtudni, ki hozta az elsőt Európába, de annyi bizonyos, hogy a spanyoloknak tartozunk örök hálával. Az is biztos, hogy az eset nem sokkal Mexikó meghódítása után történt. Ezután a csokoládé alig egy évszázad alatt az egész kontinenst lázba hozta, a csokoládékészítőknek különleges privilégiumai voltak, a hölgyek pedig nem élhettek nélküle...
Ismerje meg az istenek eledelét és történetét közelebbről, hogy ön is profi csokoládékóstolóvá válhasson!
Szeretné valamivel feldobni kedvenc fekete italát? Nézze meg, milyen különleges ötleteket ajánl a Nespresso!
Az évbúcsúztatás közeledtével, az ünnepsorozat beköszöntével talán még azok a konyhák is fűszeres mézillattal csábító mesebirodalommá változnak, amelyek a hétköznapokon többnyire csak egy-egy pirítós és kávé gyors előállításának üzemi helyszíneként tengődnek. A következőkben a sütési folyamatot szeretnénk bátorítani egy kis ét- és tettvágygerjesztéssel, hiszen számos olyan karácsonyra szabott édesség van, amely alig várja, hogy a december megérkeztével végre előbújhasson a receptkönyvből.
A „Michelin Guide
France” (Franciaország Szálloda és Étterem Kalauz) idén ünnepli a centenáriumát: bár 1900-ban adták ki először, de a két világháború alatt és 1921-ben nem jelent meg.
Mi tanúskodhatna jobban a csaknem ezeréves tokaji szőlő- és borkultúra világhíréről és rangjáról, mint az a tény, hogy sehol a világon nem képzelhető el egy magára valamit is adó borkereskedés kínálata néhány palack tokaji nélkül.
Az amerikai szőlőtermesztésnek igen változatos a története: a 19 században virágzásnak indult ágazatot a filoxéravész, a szesztilalom és a második világháború is megpróbálta
térdre kényszeríteni. Bár a kaliforniai bortermesztésnek messzire nyúlnak
a gyökerei, az itteni borokat egészen 1976-ig nem vették komolyan, amikor is egy borkóstolón két bor is első helyet szerzett híres-neves francia bortársaival szemben.
A Budapest szelet receptje: A hozzávalókból a szokásos módon egy 20x30 cm-es csokis piskótalapot sütünk. utána elkészítjük a felvert budapest masszát. A tojások fehérjét a cukor egynegyedével majdnem teljesen felverjük, fokozatosan hozzáadjuk a maradék cukrot is, és így teljesen kemény habbá verjük. ezután óvatosan belekeverjük a mogyorót és a keményítőt, itt már habverő nélkül, nehogy összetörjük a felvert habot.
Százötven év története lengi be a díszes, elegáns termeket. Kitárulnak az óriás, kétszárnyas ajtók, szinte látom a századforduló nagyszabású csillogását, a sürgésforgást, a hajlongásokat, sietős léptek csengenek fülemben, csodás ruhák
susugása vesz körül. A stukkóval díszített falakról visszhangzik József Attila első verse:
„De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni. Jó ruhában járni, kelni, s öt forintért kuglert venni.”
Ha tudnám, hogy mi is az a kugler, maradéktalanul egyetértenék a költővel.
| << | Február 2012 | >> | ||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||