Plitvice
Számos különleges karsztvidéken jártunk már, ám most azt a bizonyosat készültünk meglátogatni, amelyről a leírások alapján elmondhatjuk, hogy a karsztos tájak királynője: Plitvicét. Másztunk vad szurdokokban, jártunk bizarr sziklaalakzatokon, elámultunk a hegyből kilépő víztömeg láttán, a zuhatagok függönyén át szemléltük a bikinis lányokat, megilletődötten álltunk a hatalmas barlangokban. Mégis miben különleges és miben más Plitvice? A válasz egy szó, de azt nem lehet elégszer leírni: szépség, szépség, szépség.
A Diocletianus-palota oszlopsora
Az egykori Jugoszlávia területén, elsősorban Szlovéniában és Horvátországban, de másutt is, például Montenegróban vagy Koszovóban különleges karsztjelenségekkel találkozhatunk. Mély szurdokvölgyek, sötét barlangok, változatos karrformák, mésztufagátak tárháza fogadja a látogatót, és nem is csodálkozhatunk, hogy a mészkőhegységekben a kőzet, a víz és az élővilág bonyolult kölcsönhatásaként létrejött sajátos képződményeket éppen erről a területről, pontosabban a szlovéniai Karszthegység után nevezte el a tudományos világ karsztjelenségeknek. Magától értetődő, hogy mint a természetföldrajz szerelmesei valósággal belevetettük magunkat a délszláv karsztos tájak világába. Szinte hihetetlen, de kis országunk határától alig több mint száz kilométerre már olyan természeti látnivalók fogadnak, amelyekről bátran elmondható, hogy nemcsak Európa-szerte, hanem világviszonylatban is egyedülállók. Jó néhányat meglátogattunk már közülük.
Szlovéniában tisztelettel adóztunk ma látogatók előtt először megnyitott nagy barlangnak, a Postojnai-barlangrendszernek, és méltányoltuk tömegturizmusban betöltött szerepét, amelynek nem kis része volt többek között abban, hogy a karsztos vidékek iránt megnövekedett a köz- és tudományos érdeklődés. Mély alázattal és a mai napig borzongással gondolok a szlovén karszt legfantasztikusabb képződményére, a világörökség részét képező Skocjani-barlangra, ahol a kontinens legmélyebb szakadéktöbre, a Velike Dolina peremén kicsiny falu házai egyensúlyoznak, a mélységben kanyargó folyó pedig döbbenetes méretű üregrendszert, a Föld talán leghatalmasabb barlangtermeit hozta létre. A föld alatti csarnokokban járva fogalmat alkothatunk magunknak a természet erejéről. És hogy milyen erő is ez? A barlang alján, számunkra láthatatlan mélységben és sötétségben üvöltő víztömeg nem hagy kétséget a mibenlétéről. A föld alatti üregekben rohanó patakok aztán valahol a felszínre törnek. Ennek egyik legszebb példája a Soča folyó forrása, ahol a hegy gyomrából zubogva tör elő a kristálytiszta karsztvíz. Jártunk aztán Dalmáciában, Sibenik közelében, és fürdőztünk a Krka folyó nagyszerű mésztufateraszainak vízesései alatt. Meglátogattuk a hegyekkel teljesen körülzárt nagy karsztos medencéket, a poljékat, és a tengerben úszkálva élveztük a víz alatti források, a vruljék hűsítő vizét is. A karsztos tájak a történelem során alaposan megváltoztak, a kecskék, juhok által agyonlegeltetett mészkővidékek ma kopárságukkal tűnnek ki. Talán a legszuggesztívebb a dalmáciai Biokovo-hegy, amelynek szürke tömege komoran áll őrt a vidám üdülőváros, Makarska fölött, és árnyékát a közeli Brač szigetére is ráveti. Egy szó mint száz, sok különleges karsztvidéken jártunk, ám most azt az egyet vettük célba, amelyről mindenki ódákat zeng, és nem azért, mert Gojko Mitic főszereplésével több NDK indiános filmet forgattak itt. Ez pedig nem más, mint Plitvice. Ragyogó volt az idő, amikor adria-parti főhadiszállásunkat, Splitet elhagytuk. Split Rijeka mellett Dalmácia legnagyobb városa, ipari, kereskedelmi központja. Nagy kikötőjéből számos hajóút visz közelebbi és távolabbi helyekre. Ám mi nem emiatt töltöttünk itt néhány napot. A város szépsége és pezsgő élete ejtett bennünket rabul. Történelmi belvárosa tulajdonképpen a világörökség részét képező Diocletianus császár palotája köré épült. A történelem végig nyomon követhető a más és más korban épült házak különböző stílusán, és ez adja meg Split igazi varázsát. A palotakomplexum, a tulajdonképpeni városmag utcáin sétálva a remek, hangulatos sörözők, éttermek teraszán szívtuk magunkba a város lüktetését és mediterrán életigenlését. Alaposan feltöltődtünk a Split nyújtotta élményekkel, de már nagyon vártuk, hogy átvágjunk az Adria partján végigfutó Dinári-hegységen, és megérkezzünk az európai tájak egyik gyöngyszeméhez, a minden évszakban káprázatos szépségű plitvicei tavakhoz. Az út a hegyekén át igen élvezetes volt, az utak mentén mindenfelé árusok kínálták portékáikat: vesszőből font kosarakat, szőtteseket és mindenféle csecsebecsét. Nem siettünk, és csak estére érkeztünk meg a Kis-Kapela vonulataihoz, a Plitvicei Tavak Nemzeti Park szomszédságába. Jó volt az időzítés, a tavak felkeresésére minimum egy teljes napot kell szánni.
A nemzeti park területén 16 kisebb-nagyobb tóban és csaknem kétszáz vízesésben gyönyörködhetünk
Egy pihentető alvás után a kora reggeli napsugarak bágyadt fényében léptünk be a nemzeti park bejáratán. Még nem volt túl sok látogató, így hamar megváltottuk a belépőjegyet, és elindultunk az ösvényen. A reggeli órák ellenére már nyüzsögtek az előző napokban alaposan megismert, portékáikat, bóvli ajándékaikat kínálgató kofák, de szerencsére gyorsan elmaradoztak. Mi pedig kisvártatva megérkeztünk az első kilátóponthoz, ahol elénk tárult Plitvice magazinokból és képeslapokból már jól ismert, azoknál azonban jóval varázslatosabb látképe: az erdő lombjai közül kibukkanó szürke sziklák, amelyeken kékesfehér zuhatagok ömlenek tajtékozva az alant sorakozó smaragdzöld tavakba. Hová kerültünk? Valami meseországba? Hogy jöhetett létre ez a megkapó szépségű vidék? Mint oly sok más látványos területet Horvátországban, Plitvicét is a karsztos folyamatok hozták létre. A mészkőhegységek belsejébe szivárgó csapadékvíz kioldott föld alatti csatornákban, járatokban gyűlik össze. A hegységből kilépve pedig két vonulat – a Kis-Kapela, illetve a Plesevica – között, kristálytiszta mészoldattal telített karsztforrásként tör fel. A feltörő karsztforrások egymáshoz kisebb- nagyobb vízesésekkel kapcsolódó látványos tavak rendszerét hozta létre, amelynek közelébe rendkívül gazdag növény- és állatvilág települt. Sokáig szemléltük a látványt, majd lelkesen továbbindultunk. A tavakat a Földközi-tenger tágabb térségének egyik utolsó igazi szűz erdeje veszi körül káprázatos élővilággal, ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajokkal. Hiúzok, farkasok is találhatók erre, és igen tisztes méretű a barnamedve-populáció is, amelyre több tábla is felhívja a figyelmet. Én titkon reménykedtem, hogy utunk során találkozunk majd a tavak valamelyikében fürdőző medvékkel. Nem töprengtem azonban sokat ezen, mert akárcsak társaimat, engem is magával ragadott a táj szépsége, amellyel nem győztünk betelni. Miközben szép komótosan, sokszor meg-megállva haladtunk előre a jól kiépített parti ösvényeken és a tavakon átívelő fahidakon, megkapó kis részletekre lettünk figyelmesek, például a saját magukat elpusztító növényekre. Hogy is van ez? A tavak vize oldott mészben és szén-dioxidban gazdag. A szén-dioxidot pedig megkötik a növények, hiszen táplálkozásukhoz, fotoszintézisükhöz ez nélkülözhetetlen. Dúsan tenyésznek hát a tavak, zuhatagok közelében, és miközben kivonják a vízből a szén-dioxidot, csökkentik a víz mészoldhatóságát is. Ezzel aztán kiválik a víz oldott mésztartalma, és fokozatosan rárakódik a növényekre, majd szépen beborítja őket. Végül szegény növény már teljesen eltűnik a kivált forrásmészkő belsejében. Ez a bekérgezés folyamata, amely a szemünk előtt játszódik le, és nagy részben ez hozta létre a 16 kisebb-nagyobb tavat elválasztó mésztufagátakat, amelyeken át a víz zúgókon hullik alá. Nemcsak kisebb zubogók, hanem nagyobb vízesések is vannak, számuk csaknem kétszáz. Nem is lehet valamennyit befogadni egyszerre.
Bár fürdeni nem lehet, a nagyobb vízesések hűsítő permete igazi felfrissülést hoz a melegben
Írta: Csuták Máté
Fényképezte: Árvai Mátyás, Huszti Anita, Huszti Attila
A Diocletianus-palota oszlopsora
Az egykori Jugoszlávia területén, elsősorban Szlovéniában és Horvátországban, de másutt is, például Montenegróban vagy Koszovóban különleges karsztjelenségekkel találkozhatunk. Mély szurdokvölgyek, sötét barlangok, változatos karrformák, mésztufagátak tárháza fogadja a látogatót, és nem is csodálkozhatunk, hogy a mészkőhegységekben a kőzet, a víz és az élővilág bonyolult kölcsönhatásaként létrejött sajátos képződményeket éppen erről a területről, pontosabban a szlovéniai Karszthegység után nevezte el a tudományos világ karsztjelenségeknek. Magától értetődő, hogy mint a természetföldrajz szerelmesei valósággal belevetettük magunkat a délszláv karsztos tájak világába. Szinte hihetetlen, de kis országunk határától alig több mint száz kilométerre már olyan természeti látnivalók fogadnak, amelyekről bátran elmondható, hogy nemcsak Európa-szerte, hanem világviszonylatban is egyedülállók. Jó néhányat meglátogattunk már közülük. Split hangulata rabul ejtett minket néhány napra
|
|
A nemzeti park területén 16 kisebb-nagyobb tóban és csaknem kétszáz vízesésben gyönyörködhetünk
Egy pihentető alvás után a kora reggeli napsugarak bágyadt fényében léptünk be a nemzeti park bejáratán. Még nem volt túl sok látogató, így hamar megváltottuk a belépőjegyet, és elindultunk az ösvényen. A reggeli órák ellenére már nyüzsögtek az előző napokban alaposan megismert, portékáikat, bóvli ajándékaikat kínálgató kofák, de szerencsére gyorsan elmaradoztak. Mi pedig kisvártatva megérkeztünk az első kilátóponthoz, ahol elénk tárult Plitvice magazinokból és képeslapokból már jól ismert, azoknál azonban jóval varázslatosabb látképe: az erdő lombjai közül kibukkanó szürke sziklák, amelyeken kékesfehér zuhatagok ömlenek tajtékozva az alant sorakozó smaragdzöld tavakba. Hová kerültünk? Valami meseországba? Hogy jöhetett létre ez a megkapó szépségű vidék? Mint oly sok más látványos területet Horvátországban, Plitvicét is a karsztos folyamatok hozták létre. A mészkőhegységek belsejébe szivárgó csapadékvíz kioldott föld alatti csatornákban, járatokban gyűlik össze. A hegységből kilépve pedig két vonulat – a Kis-Kapela, illetve a Plesevica – között, kristálytiszta mészoldattal telített karsztforrásként tör fel. A feltörő karsztforrások egymáshoz kisebb- nagyobb vízesésekkel kapcsolódó látványos tavak rendszerét hozta létre, amelynek közelébe rendkívül gazdag növény- és állatvilág települt. Sokáig szemléltük a látványt, majd lelkesen továbbindultunk. A tavakat a Földközi-tenger tágabb térségének egyik utolsó igazi szűz erdeje veszi körül káprázatos élővilággal, ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajokkal. Hiúzok, farkasok is találhatók erre, és igen tisztes méretű a barnamedve-populáció is, amelyre több tábla is felhívja a figyelmet. Én titkon reménykedtem, hogy utunk során találkozunk majd a tavak valamelyikében fürdőző medvékkel. Nem töprengtem azonban sokat ezen, mert akárcsak társaimat, engem is magával ragadott a táj szépsége, amellyel nem győztünk betelni. Miközben szép komótosan, sokszor meg-megállva haladtunk előre a jól kiépített parti ösvényeken és a tavakon átívelő fahidakon, megkapó kis részletekre lettünk figyelmesek, például a saját magukat elpusztító növényekre. Hogy is van ez? A tavak vize oldott mészben és szén-dioxidban gazdag. A szén-dioxidot pedig megkötik a növények, hiszen táplálkozásukhoz, fotoszintézisükhöz ez nélkülözhetetlen. Dúsan tenyésznek hát a tavak, zuhatagok közelében, és miközben kivonják a vízből a szén-dioxidot, csökkentik a víz mészoldhatóságát is. Ezzel aztán kiválik a víz oldott mésztartalma, és fokozatosan rárakódik a növényekre, majd szépen beborítja őket. Végül szegény növény már teljesen eltűnik a kivált forrásmészkő belsejében. Ez a bekérgezés folyamata, amely a szemünk előtt játszódik le, és nagy részben ez hozta létre a 16 kisebb-nagyobb tavat elválasztó mésztufagátakat, amelyeken át a víz zúgókon hullik alá. Nemcsak kisebb zubogók, hanem nagyobb vízesések is vannak, számuk csaknem kétszáz. Nem is lehet valamennyit befogadni egyszerre.
Bár fürdeni nem lehet, a nagyobb vízesések hűsítő permete igazi felfrissülést hoz a melegben
A sok vízesés meglétét az is indokolja, hogy a víznek a tavak vizét levezető Korana folyóig a legfelső tótól mintegy 150 méteres szintkülönbséget kell leküzdenie. A zuhatagok közül a legnagyobb több mint 70 méteres magasságból zúdul alá, és nagy esők idején, amikor a karsztforrások bővizűek, nagy robajjal és fehéren tajtékozva szakad a mélységbe. Sokáig lehetne még sorolni a látnivalókat. Például az elektromos kishajóval való átkelést a sűrű erdővel körülvett legnagyobb tavon, a három kilométer hosszú Kozjakon, amelynek csillogó vize fürdésre csábít. Persze tudtuk, hogy a nemzeti park területén már nem engedélyezett a fürdés. Kivéve a medvéknek. Ők azonban nem mutatkoztak. Azért az elmaradt fürdésért valamelyest kárpótolt bennünket a vízesések hűsítő permete, a színpompás virágok látványa, a tavak türkizkék vagy zöld színe és a vízinövények közt pihenő, kuruttyoló kecskebéka hangja. Ezek az apró r
észletek tették felejthetetlenné Plitvicét. Csak medvét nem láttunk sehol. Nem málnázott egy sem az erdő sűrűjében, nem pacskolt egy sem kéjesen a vízben. Ennek ellenére a nap végére úgy éreztük, hogy teljes a kép, és csordultig tele élményekkel távoztunk a nemzeti parkból. Ám alighogy elhagytuk a bejáratot, már fel is tűnt az első nagy csapat út menti árus. De ez a csoport valahogy másképp nézett ki: nem láttunk szőtteseket vagy fonott kosarakat, és mintha az emberek is másképp festettek volna. Széles mosollyal az arcukon integettek, kiabáltak nekünk, gyereksereg rohangászott körülöttük. Ekkor rájöttünk: hiszen ezek vándorcigányok! Na de mi az ott náluk? Csak nem... egy medve! Egy igazi, hamisítatlan barnamedve, teljes életnagyságban. És nem is akármilyen! Néhány kunáért az állat fölegyenesedett, és megdöbbentően kecses táncot lejtett nekünk. Ez a momentum aztán végképp feltette a koronát plitvicei élményeinkre.
Írta: Csuták Máté
Fényképezte: Árvai Mátyás, Huszti Anita, Huszti Attila
| << | Szeptember 2010 | >> | ||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
