Korzika
Korzika igazi hegyvidék. Mindössze a keleti partvidéken húzódik egy keskeny, sík terület, a sziget többi része azonban nagy magasságokba emelkedik. Nem könnyűek a terepviszonyok: mintegy ötven kétezer méteres hegy súrolja az eget, legmagasabb pontja, a Monte Cinto pedig 2706 méterrel büszkélkedik. A nehezen és leginkább lassan bejárható sziget azonban olyan ámulatba ejtő tájakat – vad sziklafalakat, mély szurdokokat, őrjöngve rohanó patakokat, valamint a hegyek között megbújó ősi, zord településeket – rejt magában, amelyeknek nincs párjuk a világon. Nem véletlen tehát, hogy vadsága és érintetlensége ellenére Korzikát sokan a szépség szigetének nevezik. Felső-Korzika (Haute-Corse) legészakibb pontja a Cap Corse Franciaország felé mutató, ujjszerűen megnyúlt félszigete. Sziklás öblök határolják, amelyekben kicsiny halász- és jachtkikötők bújnak meg. A milliomosok pazar villái diszkréten tapadnak a tengerbe meredeken lefutó hegyoldalakra, körülöttük pompás kertek díszlenek. Alighogy egy kicsit eltávolodunk azonban a parttól, máris gyökeresen megváltozik a kép: Korzika talán legelhagyatottabb részére érünk. Az a néhány kis falu, ami itt van, tökéletesen néptelennek tűnik. Sötét palakőből épült masszív házaihoz nem használtak habarcsot. Ki tudja, hány száz éve állnak már ezek ugyanígy, ellenállva az időnek és az időjárás viszontagságainak? Hirtelen érünk ki a félsziget nyugati partjára, ahol a hegyoldalak valósággal beleszakadnak a mélyben hullámzó Ligur-tenger tajtékos habjaiba. Innen délnyugatra egy másik földnyelv nyúlik be a tengerbe. Itt épült Ile Rousse, a Vörös sziget, amely a tengerből kiemelkedő vörös gránitsziklákról kapta nevét. A várost Pascal Paoli, a haza atyja alapította. A főtér hatalmas platánjainak árnyékában a pergő hangú beszélgetés a kuglijáték acél- és fagolyói ütközésének jellegzetes hangjával keveredik. A forgalmas kikötőt, a várost az Ile de la Pietrával összekötő móló védi az orkánerejű délnyugati libecciótól. A közeli Calvi kikötőjében tarka vásznú vitorlások, hófehér motoros jachtok pihennek az indigókék vízen. A kiálló sziklára épült genovai fellegvár bástyákkal megerősített falai az alsóváros és a kikötő fölé magasodnak. A híres-hírhedt francia idegenlégió ideális bázishelyet talált e falak között. A kikötőben még mindig büszkén áll az egykori sótorony, mintegy emléket állítva a dicsőséges genovai időknek. A várat három oldalról a tenger határolja, és csak egy keskeny út köti össze a hátországgal. A városnak a genovai köztársasághoz fűződő szoros kapcsolata a 13. században kezdődött, Calvi volt ugyanis az egyetlen korzikai település, amely még a legnagyobb függetlenségi harcok idején is hű maradt a genovaiakhoz. Ezt hirdeti a citadella kapuján álló felirat, a „Civitas Calvi semper fidelis” is, ami annyit jelent, hogy Calvi hűséges város. Ám a településnek van egy másik érdekessége is. A helyiek állítják, hogy Kolumbusz az ő városuk szülötte. A történelemkönyvekben olvasható ellentmondást azzal oldják föl, hogy Calvi akkor Genova fennhatósága alá tartozott, és ezzel magyarázható, hogy az utókor Genovát tekinti a szülőföldjének. Amerika felfedezője szobrot is kapott a városban, és Kolumbusz a neve annak a hajónak is, amely Calvi kikötőjéből rendszeresen viszi a kirándulókat a Scandola titokzatos sziklabirodalmához.
Lent: Carte vár
A gyorsjárású kis hajó hamar elhagyja a festői Calvi-öblöt, a városka fellegvára folyamatosan zsugorodik. Mintegy húszpercnyi tengeri út után elhalkul a motorok zúgása, és a hajó lelassul. A beszélgetés megszűnik, mindenki némán bámulja az elé táruló látványt. Cinóberpiros kőfalak és sziklatornyok magasodnak fölénk. Körülöttünk bizarr alakú szirtek állnak ki az azúrkék víztükörből. A hegyek itt a tengerbe érnek: a vonulatok közti völgyekbe a víz mélyen benyomul, míg a gerincek előresietnek. Így alakult ki ez a jellegzetes, csipkézett, öblökkel és félszigetekkel tagolt partvidék, amely egyedülálló Európában. Hamarosan elérjük a Girolata-öblöt, amelynek vörös sziklafalait, csipkézett, meredek partját, világítótornyait csak hajóval lehet megközelíteni. A hasonló nevű kis halászfalu négyszögletes, 14. századi őrtornya eredetileg a genovai erődrendszer része volt. Később a kis halászházak gazdáit védte a kalóztámadások ellen. A Scandola végül véget ér a gyönyörű Portóiöbölnél, amelyet délről a Les Calanches vidéke zár le.
A macchia zöld bozóttengeréből kibukkanva különleges sziklaformák, kutyára, madarakra, delfinre vagy elefántra emlékeztető alakzatok néznek velünk farkasszemet, amelyhez a sziget legvarázsosabb panorámája szolgáltatja a hátteret. Elindulunk a sziget belsejébe. Korzika szíve, Corte felé fordulva a Monte Cinto, a sziget legmagasabb, legnagyobb kiterjedésű hegye takarja el a kilátást. A Cinto-vonulathoz tartozó megdöbbentő méretű gránitszurdok, a Scala di Santa Regina (Szent királynő lépcsője) kopár, szél és víz által koptatott kőszikláinak végtelennek tűnő tömegében sehol egy megnyugtató, zöld folt. A legenda szerint a sziklákat maga az ördög hajigálta ide – a látványból kiindulva a magyarázat elfogadhatónak is tűnik. A növényzet csak néhány sziklarepedésekben megbúvó kóróból áll. A helyenként 500 méter mély, meredek falú sziklameder alján, hatalmas kőtömbök között zúg a Golo ezüsthabos, sötétzöld vize. Engedünk a Cinto hóborította magasából lefutó kristálytiszta vizű Restonica csábításának, és meseszép túrát teszünk, amely a völgyön fölfelé, a hegyvidékben gyöngyszemekként megbúvó kis tengerszemekhez vezet. A keleti hegységek és szorosok között a szeparatista mozgalmak központja, a régi főváros, Corte bújik meg. A várost és környékét a már m
eszsziről szembetűnő fellegvár uralja. Citadelláját Ferdinand Gregorovius Korzika akropoliszának nevezte. A várat a 15. században – genovai fennhatóság alatt – Cinarca grófja és Korzika alkirálya építette, majd 1750-ben a Cortéban született orvos-tábornok, Jean-Pierre Gaffori foglalta vissza. A városon is keresztülfolyó Tavignano a sziget keleti partján ömlik a Tirrén-tengerbe, ahol Bastiától egészen Solenzaráig, valamint a finom vörösboráról is híres Porto Vecchio környékén aranylóan homokos tengerpart várja a fürdőzni vágyókat.
Képek:Bal:Prunelli di Fiumorbu; Jobb:kikötő Bonifacióban
„Már messziről érezhető, ahogyan a timián, a levendula és a terpentinfák illata
keveredik a tenger sós párájával. Ez a félreismerhetetlenül korzikai illat
mindig jelen van – akár a forró déli szél, a sirocco, akár az északkeleti száraz,
hideg tramontana vagy az északnyugati enyhe és hűvös maestrale fúj.”
Sarténe-nél korzikaibb várost elképzelni sem lehet, és arról is híres, hogy a korzikai családi vérbosszú, a vendetta intézménye itt maradt fönn a legtovább. Szélén a puskával telelyuggatott helységnévtábla már megszokott látvány, ám a belváros sötétszürke, masszív házrengetege, félhomályos sikátorai, bolthajtásos és kacskaringós, lépcsősorokkal tarkított utcái még a sziget vad romantikájához már valamelyest hozzáedződött szervezetünkre is nyomasztóan hat. Megilletődötten sétálunk a főtéren. Sehol egy lélek, mégis úgy érezzük, hogy a zsalugáteres ablakok mögül barátságtalan szemek kísérik minden mozdulatunkat. Ajaccio, Korzika székhelye a „császári város”, Bonaparte Napóleon szülővárosa. A kis korzikai egyébként az egész szigeten csak Ajaccióban örvend népszerűségnek, itt azonban valóságos kultusza van. Szobrai a város több pontján nézhetik a tereken sétáló párokat, a görkorizó gyerekeket vagy az oly népszerű petanque-ot játszó, komoly ábrázatú férfiakat. Az angol arisztokrácia villái, a
Cours Napoleon elegáns vonalvezetésű kandelábereinek vörösréz lámpái és az R. Cardinal Fesch lejtős utcáinak dísztelen homlokzatú, málló vakolatú öreg házai mind hozzátartoznak Ajaccióhoz. A városháza mögötti Square César-Campinchin piactér tarka sátorponyvái, az alattuk lógó kendők, ruhák, takarók élénk színei szinte világítanak a kora reggeli napsütésben. A friss gyümölcsök illata sajátosan keveredik a jellegzetesen helyi sajtok pikáns aromájával és a friss hús harsány, nyers szagával. A halászok „U pescin” kiáltásokkal kínálják hajnali fogásaikat. Ajaccióból Dél-Korzika (Corse de Sud) és egyben Korzika legdélebbi pontja, a félszigetre épült Bonifacio városa felé vesszük az irányt. A földnyelvet a sziget többi részétől leküzdhetetlennek tűnő macchia választja el. Már messziről érezhető, ahogy a timián, a levendula és a terpentinfák illata keveredik a tenger sós párájával. Ez a félreismerhetetlenül korzikai illat mindig jelen van – akár a
forró déli szél, a sirocco, akár az északkeleti száraz, hideg tramontana vagy az északnyugati enyhe és hűvös maestrale fúj. Nem véletlenül állította Korzika leghíresebb szülötte, Napóleon, hogy hazáját ezer közül is felismerné az illata alapján. A sziget nagy részére jellemző gránitsziklák eltünedeznek, és fehér, meszes homokkő bukkan a felszínre. A kevéssé állékony kőzetet a tenger kedvére farigcsálja, ami gyönyörű magas partot, valamint tágas barlangokat, szirteket és sziklacsonkokat eredményezett, sőt a tenger a függőlegesen leszakadó partfalba is belemart, és emiatt az egykor függőleges fal mára túlhajlóvá vált. Tetejéről, 65 méter magasról, közvetlenül a meredély peremén a sziget legszebb fekvésű és legbizarrabb helyre épült városkájának házai tekintenek le a habos mélységbe. Bonifacio déli irányból, a nyílt tenger felől nézve nyújtja a legnagyszerűbb látványt, de hangulatos utcácskáiban sétálgatva hamarosan egyetértünk abban, hogy ez a sziget legszebb települése. Este az északi oldalon, a szűk és szélvédett kikötő egyik halászkocsmájában vacsorázunk. A hangulat más, mint amit eddig megszoktunk: a vidám Bonifacio talán már nem is Korzika, sokkal inkább egy csipetnyi Olaszország.
Írta: Huszti Anita, Csuták Máté
Fényképezte: Huszti Anita, Árvai Mátyás
Lent: Carte vár
A macchia zöld bozóttengeréből kibukkanva különleges sziklaformák, kutyára, madarakra, delfinre vagy elefántra emlékeztető alakzatok néznek velünk farkasszemet, amelyhez a sziget legvarázsosabb panorámája szolgáltatja a hátteret. Elindulunk a sziget belsejébe. Korzika szíve, Corte felé fordulva a Monte Cinto, a sziget legmagasabb, legnagyobb kiterjedésű hegye takarja el a kilátást. A Cinto-vonulathoz tartozó megdöbbentő méretű gránitszurdok, a Scala di Santa Regina (Szent királynő lépcsője) kopár, szél és víz által koptatott kőszikláinak végtelennek tűnő tömegében sehol egy megnyugtató, zöld folt. A legenda szerint a sziklákat maga az ördög hajigálta ide – a látványból kiindulva a magyarázat elfogadhatónak is tűnik. A növényzet csak néhány sziklarepedésekben megbúvó kóróból áll. A helyenként 500 méter mély, meredek falú sziklameder alján, hatalmas kőtömbök között zúg a Golo ezüsthabos, sötétzöld vize. Engedünk a Cinto hóborította magasából lefutó kristálytiszta vizű Restonica csábításának, és meseszép túrát teszünk, amely a völgyön fölfelé, a hegyvidékben gyöngyszemekként megbúvó kis tengerszemekhez vezet. A keleti hegységek és szorosok között a szeparatista mozgalmak központja, a régi főváros, Corte bújik meg. A várost és környékét a már meszsziről szembetűnő fellegvár uralja. Citadelláját Ferdinand Gregorovius Korzika akropoliszának nevezte. A várat a 15. században – genovai fennhatóság alatt – Cinarca grófja és Korzika alkirálya építette, majd 1750-ben a Cortéban született orvos-tábornok, Jean-Pierre Gaffori foglalta vissza. A városon is keresztülfolyó Tavignano a sziget keleti partján ömlik a Tirrén-tengerbe, ahol Bastiától egészen Solenzaráig, valamint a finom vörösboráról is híres Porto Vecchio környékén aranylóan homokos tengerpart várja a fürdőzni vágyókat.Képek:Bal:Prunelli di Fiumorbu; Jobb:kikötő Bonifacióban
keveredik a tenger sós párájával. Ez a félreismerhetetlenül korzikai illat
mindig jelen van – akár a forró déli szél, a sirocco, akár az északkeleti száraz,
hideg tramontana vagy az északnyugati enyhe és hűvös maestrale fúj.”
Sarténe-nél korzikaibb várost elképzelni sem lehet, és arról is híres, hogy a korzikai családi vérbosszú, a vendetta intézménye itt maradt fönn a legtovább. Szélén a puskával telelyuggatott helységnévtábla már megszokott látvány, ám a belváros sötétszürke, masszív házrengetege, félhomályos sikátorai, bolthajtásos és kacskaringós, lépcsősorokkal tarkított utcái még a sziget vad romantikájához már valamelyest hozzáedződött szervezetünkre is nyomasztóan hat. Megilletődötten sétálunk a főtéren. Sehol egy lélek, mégis úgy érezzük, hogy a zsalugáteres ablakok mögül barátságtalan szemek kísérik minden mozdulatunkat. Ajaccio, Korzika székhelye a „császári város”, Bonaparte Napóleon szülővárosa. A kis korzikai egyébként az egész szigeten csak Ajaccióban örvend népszerűségnek, itt azonban valóságos kultusza van. Szobrai a város több pontján nézhetik a tereken sétáló párokat, a görkorizó gyerekeket vagy az oly népszerű petanque-ot játszó, komoly ábrázatú férfiakat. Az angol arisztokrácia villái, a
Cours Napoleon elegáns vonalvezetésű kandelábereinek vörösréz lámpái és az R. Cardinal Fesch lejtős utcáinak dísztelen homlokzatú, málló vakolatú öreg házai mind hozzátartoznak Ajaccióhoz. A városháza mögötti Square César-Campinchin piactér tarka sátorponyvái, az alattuk lógó kendők, ruhák, takarók élénk színei szinte világítanak a kora reggeli napsütésben. A friss gyümölcsök illata sajátosan keveredik a jellegzetesen helyi sajtok pikáns aromájával és a friss hús harsány, nyers szagával. A halászok „U pescin” kiáltásokkal kínálják hajnali fogásaikat. Ajaccióból Dél-Korzika (Corse de Sud) és egyben Korzika legdélebbi pontja, a félszigetre épült Bonifacio városa felé vesszük az irányt. A földnyelvet a sziget többi részétől leküzdhetetlennek tűnő macchia választja el. Már messziről érezhető, ahogy a timián, a levendula és a terpentinfák illata keveredik a tenger sós párájával. Ez a félreismerhetetlenül korzikai illat mindig jelen van – akár a
forró déli szél, a sirocco, akár az északkeleti száraz, hideg tramontana vagy az északnyugati enyhe és hűvös maestrale fúj. Nem véletlenül állította Korzika leghíresebb szülötte, Napóleon, hogy hazáját ezer közül is felismerné az illata alapján. A sziget nagy részére jellemző gránitsziklák eltünedeznek, és fehér, meszes homokkő bukkan a felszínre. A kevéssé állékony kőzetet a tenger kedvére farigcsálja, ami gyönyörű magas partot, valamint tágas barlangokat, szirteket és sziklacsonkokat eredményezett, sőt a tenger a függőlegesen leszakadó partfalba is belemart, és emiatt az egykor függőleges fal mára túlhajlóvá vált. Tetejéről, 65 méter magasról, közvetlenül a meredély peremén a sziget legszebb fekvésű és legbizarrabb helyre épült városkájának házai tekintenek le a habos mélységbe. Bonifacio déli irányból, a nyílt tenger felől nézve nyújtja a legnagyszerűbb látványt, de hangulatos utcácskáiban sétálgatva hamarosan egyetértünk abban, hogy ez a sziget legszebb települése. Este az északi oldalon, a szűk és szélvédett kikötő egyik halászkocsmájában vacsorázunk. A hangulat más, mint amit eddig megszoktunk: a vidám Bonifacio talán már nem is Korzika, sokkal inkább egy csipetnyi Olaszország.
Írta: Huszti Anita, Csuták Máté
Fényképezte: Huszti Anita, Árvai Mátyás
| << | Szeptember 2010 | >> | ||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
