Szavazás
Idén belföldön vagy külföldön tölti nyári szabadságát?
belföldön
külföldön
nem megyek nyaralni
 

 

San Fransisco








San Francisco Kaliforniának biztosan, de talán Amerika egész nyugati partvidékének leghíresebb városa, egy ízigvérig amerikai metropolis, a számítástechnikai ipar fellegvára, és a Szilikonvölgy által képviselt elképesztő gazdagság miatt az egyik legdrágább amerikai város. Ez talán nem a legjobb hír a hazánkból odalátogatni készülő utazóknak, de San francisco jól ismert és rejtett értékei olyan felejthetetlen élményt jelentenek, amelyet nem lehet pénzben mérni.


Mivel nem szervezett keretek között utazgattam az Egyesült Államokban, San Franciscóba érkezve első dolgom volt, hogy az amerikaiak által nagy becsben tartott és gyakran forgatott kuponfüzetből a pénztárcámnak megfelelő szálláshelyet kerestem. Viszonylag hamar találtam egy igen jól hangzó ajánlatot az Eddy Streeten. Megkerestem a térképen, és a tetemes megtakarítás reményében elindultam leendő szálláshelyem felé. Befordultam az utcába, és halálra rémültem a látványtól: a csatornákból kiáramló rengeteg gőz baljós félhomályba burkolta az utcát. Az út szélén rozsdás vashordókból lobogó tűz csapott fel, földöntúli fénybe burkolva a körülötte álló, szakadt rongyokba bugyolált emberek arcát. Horrorfilmbe illő jelenetként a lények szinte egyszerre fordultak felém és néztek rám. A másodperc törtrésze alatt nyomtam le autóm központi zárját, és padlógázzal vettem búcsút reménybeli olcsó szálláshelyemtől és a spórolástól.

Reflektorfényben

Frisco – ahogy a helyiek és a köznyelv is emlegeti – tipikusan az a város, amit nem lehet és nem is szabad egy nap alatt körbeszaladni és kipipálni. San Franciscót nem véletlenül istenítik lakosai és látogatják turisták ezrei, viktoriánus házai és modern
építményei félreismerhetetlenül eklektikus keveréket alkotnak. A régi idők hangulatát kereső és kedvelő látogatók napokig is gyönyörködhetnek a szebbnél szebb épületekben, mint például a Painted Ladiesnek, azaz kifestett hölgyeknek keresztelt viktoriánusan színes házsorban az Alamo Square park mellett vagy a történelmi belvárosban. Ám a várost számos más jelképe, építészeti alkotása és kulturális sokszínűsége is fémjelzi. Ki ne hallott volna a híres Golden Gate hídról vagy a
dimbesdombos utcákon zötyögő Cable Car névrehallgató öreg villamosokról, amelyekről fürtökben lógnak az emberek? Átautózni az Arany hídon vagy végigutazni a hangulatos villamos teljes vonalán.

     
"...tipikusan az a város, amit nem lehet és nem is szabad egy nap alatt körbeszaladni és kipipálni,
Sab Fransiscót nem hiába istenítik lakosai és látogatják turisták ezrei, viktoriánus házai és és modern építményei félreismerhetetlenül eklektikus keveréket alkotnak."

olyan élmény, amelyet minden San Franciscót felkeresőnek egyszerűen kötelező átélni. Szintén a
nevezetességek közé sorolható a mára már turistalátványossággá szelídült Alcatraz szigetbörtön,
ahol többek között Al Capone is raboskodott. Ha eltekintünk a sziget börtönét meglátogató
turisták önfeledt viselkedésétől, és magunk elé képzeljük az Alcatrazt működés közben, akkor
valódi történelmi élményként élhetjük át Amerika hőskorának egy jellemző, bár nem túl dicsőséges
epizódját. Mindenképpen említést érdemel az a tény is, hogy Amerikában itt található a második legnagyobb kínai közösség. A helyi kínai negyed – a Chinatown – lenyűgöző építészete és sokszínűsége bőven ad okot és alkalmat arra, hogy faljuk a vizuális élményeket, amit aztán fotón
vagy videón megörökítve oszthatunk meg itthon maradt barátainkkal, ismerőseinkkel.

A kulisszák mögött
San Francisco ma az üzleti elit nagyvárosa, látnivalói, jelképei nem hiányozhatnak egyetlen útleírásból sem. Ám a városnak van egy másik arca is, amit a nevezetességek vakító reflektorfénye miatt kevesen ismernek. Ezt a másik arcot szeretném bemutatni. A város emberi arcát. Azt az arcot, amelyet nem láthatunk, mert elrejtik a modern, távolságtartó és személytelen üzleti világ által kreált elvárások és viselkedési szabályok. Van viszont egy hely, ahol a város meztelen.
Kedves Olvasó! Jöjjön velem a halpiacra. Igen, a halpiacra, mert ide mindenki, társadalmi rangtól függetlenül úgy érkezik, hogy kívül hagyja mindazokat a viselkedési normákat, amelyeket rendes körülmények között a világ egyik jelentős üzleti nagyvárosa rákényszerít. Idős fotós kollégám és barátom mondta: „Ha meg akarod ismerni a helybelieket, ha igazán karakteres arcokat akarsz fotózni, ha látni akarod az embereket, miközben elengedik magukat, vagy csupán egy elképesztően jót akarsz enni, akkor menj ki a Wharfra.” A Fisherman’s Wharfra gondolt, ami nem más, mint egy halpiac, csupán percekre a városközponttól, a San Franciscói kikötőnél, és valószínűleg a legvidámabb halpiac a világon. Követtem öreg barátom tanácsát, és elindultam felfedezni a Wharfot. Ezen a helyen, a kikötő közelében található a híres Pier 39, vagyis a 39es móló névre keresztelt bevásárló és szórakoztatóközpont is. Szinte minden eleme fából készült, és nagyon barátságos benyomást kelt a hideg betonés üvegpaloták dzsungelében. Hangulata, építészeti stílusa és szórakoztató létesítményei is a jó száz évvel ezelőtti Amerikát idézik. A kellemes, békebeli, naturális hatást csak fokozza, hogy innen az öbölre kitekintve oroszlánfókák százai.

"Ha meg akarod ismerni a helybelieket, ha igazi karakteres arcokat akarsz, ha látni akarod az embereket, miközben elengedik magukat, vagy csupán egy elképesztően jót akarsz enni, akkor menj ki a Wharfra."  
sütkéreznek, vagy hangosan hancúroznak alig néhány méterre tőlünk. A valószínűtlen látvány pillanatok alatt egy másik világba repít minket. Minden, amit a város eddig sugárzott magából, a pénz, a hatalom, az óriási toronyházak és az elképesztő luxuscikkek által kifejezésre juttatott státusszimbólumok mindmind egy szempillantás alatt oszlanak szét. Ugyanilyen gyorsan tűnik el a kontraszt gazdag és szegény, helybeli és turista vagy akár normális és különc között. A kikötőben az utcai kifőzdék és éttermek sokaságában frissen kerül terítékre a halászok aznapi fogása. A szakácsok a vevők szeme láttára, akrobatikus mutatványok kíséretében készítik el a tenger gyümölcseit. A helyi nyakkendős menedzserek, akik talán percekkel korábban dollármilliók felett rendelkeztek, most elvegyülve a tömegben éppúgy kézzellábbal, sokszor állva, nadrágból kihúzott ingben fogyasztják az ételt, mint a kikötői munkások vagy a turisták. Kiki evés közben, előtt vagy után, de előbb vagy utóbb mindenki elmerül a Fisherman’s Wharf orgatagában. Délidőben gyakran többezres embertömeg kavarog a téren: a fele szórakozik, míg
 




"Mintha a fél város idejönne, hogy kieressze a gőzt...Van aki csak néhány tornagyakorlattal mozgatja meg a tagjait, míg mások akár zakóban, nyakkendőben is táncraperdülnek az utcazenészek muzsikájára." 

a másik fele szórakoztat. Utcazenészek, akrobaták, mutatványosok, bűvészek és különböző imitátorok végeláthatatlan színpada ez a halpiac, ahol mindenkinek van egy „szenzációs” mutatványa. Mintha a fél város ide jönne, hogy kieressze a gőzt és elfogyasszon pár igazán finom falatot. Van, aki csak néhány tornagyakorlattal mozgatja meg a tagjait, míg mások akár zakóban, nyakkendőben is táncra perdülnek az utcazenészek muzsikájára, mielőtt visszatérnének a hivatalukba. Az ételek finom illata, a színek kavalkádja, a zene ritmusa elvarázsol, a lüktető cirkusz hangulata mindenkit magával ragad. Ám ezen a porondon az élet maga a forgatókönyv, mindennap más és más előadás folyik, csak egy a biztos: a teljes kikapcsolódás. Elég csupán a forgatag látványa, és másodpercek alatt szűnnek meg a gátlások és oldódik a napi feszültség. Figyelem a sokszínű maskarába bújt embereket, transzvesztitákat, akik nemhogy kerülnék a nyilvánosságot, de örömmel mutogatják magukat, sőt egy dollárért még pózolnak is a kamerának. Mindenfelé mosolygó arcokat és barátságos pillantásokat látok. Érzem az emberek közelségét és nyitottságát. Itt él a város, leveszi a maszkját, és megmutatja az igazi arcát, azt, amelyet érdemes megismerni. Már tudom, hogy ez a hely felülkerekedett a „megacityn”, és alig ér véget a nap, máris a visszatérés lehetőségét fontolgatom. Öreg barátom, igazad volt, ezt kár lett volna kihagyni.

Írta és fényképezte: Ceglédi Ferenc


 
 
  Archívum