Eger

Egri csillagok


Peregnek a szemem előtt gyermekkorom kedvenc Gárdonyi-regényének képei, ahogy a magas falak, bástyák és ágyúk között sétálok egyre beljebb a törökverő várba. Egy egész napot is el lehetne itt tölteni, annyi a látnivaló. Amíg azon tűnődöm, hogy mi férhet még bele a napba, felmászom a várfalra megcsodálni a lábam előtt elterülő békés város panorámáját. A nyaktörő mutatvány közben eszembe jut, hogy milyen régen is volt már az az osztálykirándulás, amikor borzongva jártuk végig a kazamatákat és a föld alatti alagútrendszert, így aztán benevezek egy tárlatvezetésre, hogy felelevenítsem emlékeimet.

              Eger panorámája a minaret erkélyéről

A gótikus püspöki palota földszintjén, a Hősök Termében, Dobó István rekonstruált síremlékénél kezdjük a sétát, majd elmerülünk a történelem jéghideg bugyraiban (pulóvert ajánlott vinni hozzá), és elindulunk a föld alatti erődítményrendszer, a kazamaták és az ágyútermek felfedezésére. Az utolsó napsugarak már a romkertben érnek, igyekszem tőlük felmelegedni, miközben a középkori székesegyház fal- és toronymaradványai között elérkezem az egyik megmaradt oszlop tetején trónoló Szent István-szoborhoz. Széttárt karja, lebegő köpenye a lemenő nap fényében felér egy meleg fogadtatással. Történelmi emlékeken mélázva ücsörgök a lábánál egészen addig, amíg a saját lábam hőmérséklete nem figyelmeztet a tavasz csalfaságára.

Hűvös szellő kísér a bástyák és tornyok között, amikor az első kibukkanó egri csillagok között tiszteletemet teszem Gárdonyi Géza sírjánál. Teljesen átfagytam, így jó ötletnek tűnik egy kellemes étteremben felengedni egy finom vacsora és egy pohár isteni egri vörösbor társaságában. Meglepetésemre mozgalmas élet fogad, így az sem esik nehezemre, hogy immár teli hassal sétáljak egyet a csodásan kivilágított bazilika környékén. Másnap reggel korán útnak indulok, hogy a látnivalókat bele tudjam préselni az időmbe. Vakító napsütés köszönt a keskeny utcákon, és könnyeket csal a szemembe. Szájtátva bámulom a bazilikát, akárhányszor látom, nem tudok betelni vele. Főbejáratát az épület tetején három szobor, a hit, a remény és a szeretet jelképes alakja őrzi. Akárhonnan is nézünk Egerre, ez a hármas jól láthatóan kiemelkedik a látképből – ezért számomra a város jelképes őreivé váltak. Lépcsőről lépcsőre közeledem az oszlopcsarnokhoz, üdvözlöm két nagy királyunkat, Szent Istvánt és Szent Lászlót, fejet hajtok Péter és Pál apostol szobra előtt, és még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a monumentális klasszicista székesegyház öt év alatt készült el. A belső díszítése, a mennyezeti freskók és az oltárok elkészítése már kicsivel több időt vett igénybe, történetesen 120 évet. Ám igaz a mondás, jó munkához idő kell, érdemes tehát kívülről-belülről, szőröstül-festményestül-orgonástul megcsodálni hazánk harmadik legnagyobb templomát. Innen pedig csak a szomszédba kell mennünk a következő építészeti remekért: a bazilikával szemben áll ugyanis a líceum, a mai Eszterházy Károly Főiskola épülete, amely szintén nem csak kívülről érdekes. Tölgyfa bútorzattal és freskókkal díszített könyvtára után a csillagvizsgáló tornya felé veszem az irányt, nemcsak a panoráma, hanem az itt található camera obscura miatt is, amely varázslatos módon egy kicsi besötétített szobában elhelyezett fehér asztalra vetíti a város látképét. Nem mintha eddig attól féltem volna, hogy eltévedek, de eztán már biztosan nem lesz szükségem térképre.
A hangulatos sétálóutcán nézegetem a kirakatokat, amikor megpillantom a Dobost, és olyan nosztalgia kerít hirtelen hatalmába, hogy még fel sem eszmélek, máris a díszes teremben ülök, asztalomon egy kávé és egy habos sütemény. Mosolyogva idézem fel, hogy hányszor jártam gyerekként ebben a híres cukrászdában, és megnyugvással tölt el, hogy itt látszólag semmi sem változott. Egernek van egy különlegessége: akármerre megyünk is, minden út a Dobó térre vezet – legalábbis látszólag. Ez azonban nem tragédia, hiszen nemcsak a minorita templomot, Dobó István szobrát vagy a Végvári vitézek szoborkompozícióját találjuk itt, hanem az Eger-patak túloldalán a Kis Dobó teret is számtalan kávézóval és kis üzlettel. Bekukkantok a templomba, egyedülálló barokk főoltára képén Szűz Mária jelenik meg Szent Antalnak, majd végigtapogatom a belvárost a tér szemközti oldalán található bronzmaketten,  mielőtt a mediterrán hangulatú, kacskaringós utcákon visszakanyarodom a várhoz. Kimaradtak ugyanis az Egri Képtár itáliai, németalföldi és magyar remekművei és a Gárdonyi-emlékház is. A nagy séta után hirtelen ötlettől vezérelve meglátogatom a minaretet, amely Magyarországon a legmagasabb és egyben a legészakibb török építészeti emlék, majd az intelmek ellenére felmászom az erkélyéig egy panorámakép elkészítése érdekében. Nem mondom, hogy a kilátás feledtetni tudja a minaretmászást: a 97 meredek csigalépcsőből álló elképesztően szűk torony leküzdése örök emlék marad számomra, klausztrofóbiásoknak nem igazán ajánlott. Legközelebb biztosan maradok a csillagvizsgáló tornyánál, ha madártávlatból szeretném látni a várost. Lefelé már csak az járt a fejemben, hogy miféle müezzin lehetett képes ezt az utat naponta ötször megtenni? Lehet hogy egyszerűen fent maradt? A tortúra után azonban még édesebb a jutalom, a Kopcsik Marcipánia mesteri marcipáncsodái után a nap további részét az egri termálfürdőben töltöm, és dögönyözőkkel, gyógyvízzel, valamint élménymedencével ünneplem meg a „törökök leküzdését”. És amint másodszor is kigyúlnak fölöttem az egri csillagok, előveszem a Gárdonyi-regényt, és le sem teszem a végső győzelemig.


                   A bazilika esti díszkivilágításban


Írta és fényképezte: Lukács Írisz