Túrák a Mátrában

Magaslati levegőn

A Mátra kapuja Gyöngyös. A város az Alföld és a kéklő hegyek találkozásánál terül el, és már évszázadok óta fontos kereskedelmi központ. A napsütötte hegyláb lankáin termő szőlő és a belőle készült bor határozta és határozza meg ma is a város jellegét: Gyöngyös a szőlő és bor városa, a mátraaljai borvidék központja.
Sokan a város jelképének tartják azt a két oroszlánt ábrázoló kőszobrot, amelyek az Orczy-kastély kertjének bejáratát őrzik. A klasszicista stílusban épült kastélyt most újították fel, csodaszép kis múzeuma egy mamut mellett meglepően gazdag és értékes természettudományi, illetve helytörténeti gyűjteményt rejt. De hagyjuk el a várost, irány a Mátra! Az idő gyönyörű, és hosszú erdei túrára csábít. Gyöngyösről akár kisvasúttal is mehetnénk Mátrafüredig, bár ez inkább gyerekekkel jó program. A buszmenetrend viszont kifogástalan – akár autó nélkül is bátran indulhatunk legmagasabb hegycsúcsunk meghódítására, nem fogunk hoppon maradni. Útközben pedig már Mátrafüred előtt is megállhatunk egy kis borkóstolóra a Farkasmályi pincéknél, bár a környék borvidéke egy külön túrát is megér. Ahogy emelkedünk, a szántóföldekkel és szőlőültetvényekkel tarkított mátraaljai hegylábak és domboldalak átmenet nélkül mennek át a hegység tölgyerdőibe. Mátrafüreden, a környék klaszszikus kirándulóhelyén minden utcából, de főleg az Avar szálló szocreál épületéből árad a nosztalgia. Érezhető, hogy a hely egy letűnt érában szebb napokat is megélt már: néhány évtizeddel ezelőtt még nagy szám volt itt tölteni a nyári pihenést, mára azonban a programokra éhes közönség inkább más desztinációk felé veszi az irányt.
Iszunk egy finom kávét a helyi cukrászdában, és már indulunk is, hiszen gyalogszerrel szeretnénk megtenni a Mátraházáig vezető utat. A turistautakon érdemes útba ejteni Máriácska kegyhelyét vagy akár egy kisebb kitérővel a Benevár romjait, majd Sástón át haladni tovább. Ez Magyarország legmagasabban fekvő hegyi tava, amely egy lefolyástalan mélyedésbe egy vizet át nem eresztő kőzetfelületen alakult ki.

A gyöngyösi Szent Bertalan-templom

Teljesen eltűnt volna, ha nem fedezik fel a benne rejlő turisztikai lehetőségeket, és nem mentik meg. Most kissé forgalmas üdülőhely, eredeti szépségét már nemigen tudjuk megcsodálni. Nyáron csónakázótóként hasznosítják, ha pedig hideg a tél, korcsolyapályaként is jó szolgálatot tesz. Újabban a közeli, télen-nyáron nyitva tartó bobpálya is sok vendéget vonz ide, áldatlan hatására a környék úgy tűnik, nem igazán készült fel. A nem túl tiszta tópartot így kissé ambivalens érzésekkel hagyjuk el, és nekivágunk a hegyre vezető ösvénynek.
Mátraháza, a szépséges üdülőfalu gyakorlatilag a hegység főbejárata. A kis település temploma a Kékestető felé tartó elágazásnál található, kedvesen köszönti a látogatókat. Most nincs olyan sok vendég, de télen, a síszezonban nem ritka, hogy az összes vendégház – beleértve a Mátraháza jelképének mondott, gyönyörűen felújított Pagodát – dugig tömve van a téli sportoknak hódoló, az ország különböző pontjairól idezarándokolt turistával. Ezután irány a Kékes, hazánk legmagasabb csúcsa. Hamar fölérünk. Szétnézünk az 1014 méter magas csúcsról. Előttünk terül el az egész hegység, amerre csak nézünk, az egykori erős vulkáni tevékenység során létrejött kúpok, kráterek maradványai hevernek. Még nincs késő, gyorsan haladtunk, indulunk is tovább északnyugati irányba. Cél a Galyatető, Magyarország második legmagasabb csúcsa. Sudár bükkösökön, nagy andezitfolyásokon, kőtengereken kelünk át.

A nap barátságosan tűz be az őszi lombok között. Szerencsénk van az idővel. Az időjárás úgy látszik, a gombák fejlődésének is jót tett, mert valóságos gombamező terül el előttünk. Vargánya, rókagomba és őzláb, hogy csak a legfinomabb ehető fajtákat említsük. Van azonban sok mérgező fajta is. Sárga kénvirággomba mellett találkozunk szürkészöld kalapú, hófehér lemezű gyilkos galócával is, amely az általános vélekedés szerint Magyarország, sőt Európa, ha nem a világ egyik legveszedelmesebb és legmérgezőbb gombafaja. Egyetlen kis gomba négy embert is megöl, nagyon kell tehát vigyázni a szedésnél, nehogy akár egy kis darabka is a kosarunkba kerüljön, és elkeveredjen az ehető gombák között. De nini, a mesekönyvek pöttyös gombája, légyölő galóca is van! Ez jóval kevésbé mérgező, mint „gyilkos” rokona, fogyasztása bódulatot, önkívületi állapotot okoz. Régen a sámánok előszeretettel fogyasztották rituális szertartásaikhoz, és manapság is dívik bizonyos körökben. Ennek ellenére nem ajánljuk senkinek, hogy megkóstolja! Galyatetőt holtfáradtan érjük el. Már igencsak későre jár. Azért felbotorkálunk a kilátótoronyba, hogy a lenyugvó nap vöröses fényében fürdő Mátrára még egy pillantást vethessünk. Alattunk a Mátralába dombvidéke – a hegység északi előtere – hullámzik, keleti irányban van Parád, nyugat felé pedig Ágasvár csúcsa magasodik, amely a legszebben és legépebben megmaradt vulkáni kúp. Terveink ellenére úgy döntünk, hogy maradunk még néhány napot, és felfedezünk kevésbé ismert útvonalakat is.

Érdemes nézegetni a turistatérképeket és Mátraszentimre – Mátraszentlászló felé venni az irányt. Másnap gyalogszerrel indulunk Galyatetőről a három „szent falu”, azon belül is Mátraszentlászló irányába, végig a gerincen. A település határában mi is gyarapítjuk a több ezer turista számát, akik egy év alatt felkeresik a Felső-Mátra jelképévé vált Három falu templomát. A legenda szerint az egri érsek azt szerette volna, hogy a három falu lakói egy helyre járjanak gyónni, misére, esküvőre. A falvak lakói azonban nem tudtak megegyezni, hogy hol épüljön az istenháza, az érsek pedig, megunva a vitát, kijelölte a három település centrumától azonos távolságra lévő pontot, és letetette a templom alapkövét.


A kék útvonalon haladva nem megyünk be az ország legmagasabban fekvő településére, Mátraszentimrére, hanem a sárga úton indulunk, amely Óz meséje helyett a csodás kilátással kecsegtető Vöröskő-kilátóhoz vezet minket. Kicsit párás, őszi nap van, így nem látszanak a Tátra csúcsai, és hiába a szélcsend, a torony kilengése így is érezhető.
 
És miért Vöröskő? Elég csak szétnéznünk a turistaút mentén, ahol fel-feltűnnek a hegyet alkotó vöröses színű kövek, és máris választ kapunk a kérdésünkre. Ágasvár jellegzetes csúcsa, amely 789 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, messziről is jól látható. Ma már csak a név emlékeztet a hegyen álló középkori várra, amelyet a történelmi dokumentumok szerint a törökök, a legenda szerint viszont az öngyilkosságot elkövető csodaszép várhölgy apja rombolt porig. A csúcs alatt 150 méterrel a turistaházban pihenünk meg, és felfrissítjük magunkat az Ágasvári-forrás friss vizével. Nem meszsze a forrástól és a háztól bottal üthetjük a már említett törökök egyikének lábnyomát, hiszen a növényzet különös kultúrtörténeti relikviát rejt: a török lábnyomnak nevezett két emberi lábnyomra hasonlító nagyjából tíz centiméter mély vájat a legenda szerint egy török katona lenyomatát őrzi – bár tudományos vagy általánosan elfogadott magyarázata egyelőre nincs.
A 16 kilométeres túra után, visszatérve a kiindulóhelyünkre, ismét a bőség zavarában találjuk magunkat, alig tudunk közös nevezőre jutni, hogy merre induljunk tovább. Ott van Parád a hozzá tartozó Parádfürdővel és Parádóhutával, amely már az uradalmi időkben is kedvelt üdülőfalu volt, és olyan kékvérű magyarok áztatták a kénes vegyületet tartalmazó csevicében magukat, mint a Rákóczi vagy a Károlyi család tagjai. És annyi ott a látnivaló! A mindenki által ismert Cifra Istálló-Kocsimúzeum, amelyet Ybl Miklós tervei alapján építtettek, a palóc ház, a kosárfonó műhely, az Ilona-forrás. De akár a parádsasvári Károlyi-kastély hatalmas parkjában is sétálgatnánk, megcsodálva a néhány évvel ezelőtt felújított, és azóta teljes pompájában tündöklő neoreneszánsz épületet. Aztán eszünkbe jut, hogy a Mátra nemcsak a túrázásról vagy a sétálgatásról szól, hiszen a környék számos outdoor programlehetőséget rejt a gokartozástól a paintballon át egészen a siklóernyőzésig és a sárkányrepülésig. Felbuzog bennünk a kalandorvér, összenézünk, és meg sem állunk Sástóig, hogy kipróbáljuk magunkat az ország leghosszabb és legmagasabban fekvő bobpályáján.